Hírek
2018. Február 12. 14:34, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Emberölést akart öngyilkosságnak beállítani az iharosi gyilkosság gyanúsítottja
Öngyilkosságnak próbálta beállítani vendége halálát a Somogy megyei Iharosban elkövetett emberölés gyanúsítottja - közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfőn Kaposváron.
Szijártó István a február 4-én történt, a rendőrség által pénteken nyilvánosságra hozott ügy részleteiről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a két ötvenéves férfi együtt italozott, majd szóváltás alakult ki közöttük, ennek során a főbérlő egy késsel megszúrta vendégét, aki belehalt sérüléseibe.
A feltételezett elkövető annak érdekében, hogy elterelje magáról a gyanút, átöltöztette áldozatát, a rendőröknek pedig azt vallotta, ismerőse öngyilkos akart lenni, erről a szándékáról beszélt is neki. A boncolás során azonban kiderült, hogy a sértett halálát okozó késszúrásból nem öngyilkosságra, sokkal inkább emberölésre lehet következtetni, és az elhunytat feltehetően fojtogatta is gyilkosa - tette hozzá.
A rendőr alezredes elmondta, hogy az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított hétszer volt bűntetve vagyon és személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt, s már húsz évet töltött büntetés-végrehajtási intézetekben, jelenleg is két eljárás folyik ellene.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.