Hírek
2021. Szeptember 27. 08:57, hétfő |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Játékpisztollyal raboltak a tinédzserek
A budapesti rendőrök négy napon belül elfogták az elkövetéssel gyanúsítható három fiatalt.
Budapesti Rendőr-főkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy háromfős társaság tagjaival szemben, akik a rendelkezésre álló adatok szerint szeptember 19-én 21 óra körül a Gellért hegyen megfenyegettek négy fiút, és értékeik átadására szólították fel őket. Az egyik elkövető a nyomaték kedvéért egy valódinak tűnő pisztolyt is elővett a zsebéből. A sértettek egy mobiltelefont és egy fülhallgatót adtak át a fenyegetés hatására, majd a tettesek elmenekültek a helyszínről. Az eset során senki sem sérült meg. A történtekről csak másnap, szeptember 20-án tettek bejelentést a rendőrségen – számolt be az esetről a rendőrség.
A BRFK Rablási Osztályának nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket szeptember 24-én XI. kerületi tartózkodási helyükön elfogtak és előállítottak. Egyiküknél megtalálták és lefoglalták a rablásnál használt fegyvert is, amiről kiderült, hogy egy játékpisztoly.
A 18 éves K. Balázst, a 16 éves F. R-t és a 14 éves F.A-t kétrendbeli rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbevételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.