Hírek
2020. Május 09. 12:08, szombat |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Május 30-tól indulnak autósportban az országos bajnokságok
Május utolsó hétvégéjén már lehet országos bajnoki versenyt rendezni Magyarországon autósportban - döntött pénteki ülésén a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége.
A testület korábban úgy határozott, hogy május 31-ig tartja érvényben a versenyrendezésre vonatkozó tiltást, ugyanakkor a hétfőn országos szinten életbe lépett enyhítő intézkedések nyomán ezt a határidőt két nappal, május 29-ig rövidítette le.
Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke az MTI-nek azt mondta, május utolsó hétvégéjén a gokart szakág országos bajnoki fordulójával indul újra az autósport-élet Magyarországon, ezt követően pedig már a többi szakágban is lesz lehetőség a versenyek megrendezésére.
"Más döntéseket is hoztunk, ezekre azért került sor, mert a szövetség igyekszik minden olyan lépést megtenni, amellyel a versenyzőket tudjuk segíteni" - nyilatkozta az MNASZ elnöke. Később az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: volt igény szakágvezetőktől arra, hogy hamarabb induljon el a bajnoki sorozat, de az elnökség egyhangú döntést hozott, mert idő kell a felkészüléshez.
A kecskeméti gokart ob-futam után június 6-án Kiskunlacházán a drag és a szlalombajnokság fog beindulni, június közepére rali 3-as bajnoki fordulót terveztek, onnantól pedig gyakorlatilag az összes szakág versenyei tervezés alatt vannak - ismertette az első programokat a szövetségi elnök.
"Az előzetes beszélgetések alapján a versenyzők mind várják, hogy újra a pályán lehessenek" - mondta Oláh Gyárfás, majd hozzátette,: az év elején kiadott versenynaptár már nem aktuális.
A szövetség június 1-jén teljesen új versenynaptárt tervez megjelentetni, a hazai futamok rendezőinek május 15-ig be kell jelenteniük rendezési szándékukat az MNASZ-nél.
"Mindannyian nehéz helyzetben vagyunk, mert még nem tudjuk, meddig tart a veszélyhelyzet, meddig kell zárt kapus rendezvényekben gondolkodnunk" - tette hozzá a szövetség vezetője, aki szerint hosszú távon fogják majd annak a hatásait érzékelni, hogy nem versenyezhettek, és ezért támogatóik nem kapták meg azokat a felületeket, amelyekre szerződésük volt.
"A legfontosabb most az, hogy minél hamarabb elinduljanak a bajnokság. Bízom benne, hogy az idei csonka évben is minőségi és jó bajnokságokat tudunk megrendezni, és 2021-ben visszatérünk arra a magas színvonalra, ami 2020 elején várható volt" - folytatta.
A Forma-1 magyarországi versenyét illetően azt mondta, "az elmúlt napokban a nemzetközi és a magyar szövetség között nem volt ezzel kapcsolatosan kommunikáció".
Az utolsó állapot az, hogy esetlegesen, ha zárt kapusan is, dupla futamban gondolkodik a Liberty Media, a Forma-1 promótere.
"A Hungaroring készen áll arra, hogy dupla versenyt rendezzen és arra is, hogy zárt kapus Forma-1-es futamot rendezzen Magyarország. Bízunk benne, hogy a promóter pozitív döntést hoz, és nem marad el a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj" - mondta Oláh.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.