Hírek
2015. Július 05. 00:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Több mint nyolcezren vettek részt az idei Balaton-átúszáson
Több mint nyolcezren vágtak neki idén a 33. Balaton-átúszásnak.
Szombaton a révfülöpi rajtnál 8162-en regisztráltak az 5200 méteres távra, a cél a szokásoknak megfelelően Balatonbogláron volt. Az "úszósávot" a körülbelül 50 méterenként felvonuló hajók szolgáltatták, tulajdonosaiknál megpihenhettek a fáradt versenyzők, és szőlőcukorral, ivóvízzel frissíthették fel magukat.
A szervezők azt mondták: a létszám elmaradt ugyan a tízezres álomhatártól - amelyet a verseny történetében eddig mindössze három alkalommal sikerült átlépni -, de így is elégedettek, mivel a tavalyinál több mint ezerrel többen jelentkeztek. Ennek egyik oka a remek időjárás, ugyanis nem kellett "mozgatni" a verseny időpontját, hanem az első kijelölt dátumon elrajtolhatott a mezőny.
A viadalon ezúttal is számos sportoló indult, többek között a férfi vízilabda-válogatott tagjai és Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok is teljesítette a távot. Az igazi "nagymenők", azaz a hosszútávúszók is vízbe szálltak: a férfiaknál Papp Márk 1 óra 1 perces, a nőknél pedig az olimpiai bajnok Risztov Éva 1 óra 2 perces idővel volt a legjobb.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.